Balázs Fecó 60. születésnapja alkalmából jubileumi koncertet ad!

A legendás művész, aki 2010-ben Fonogram Életműdíjat kapott, rajongóit október 21-én jubileumi nagykoncerttel örvendezteti meg a Papp László Budapest Sportarénában. A "Balázs Fecó 60" címmel megrendezésre kerülő születésnapi koncerten Fecó barátai is fellépnek: többek között az X-Faktor mentora, Keresztes Ildikó, Zorán és a Korál.

A nagyszabású bulin elhangzanak a legismertebb dalok a több mint 40 éve a pályán lévő énekestől, aki a koncert programját így jellemzi: "Javarészt az elmúlt negyven-egynéhány év zenei világából fogok válogatni. Azokból, amik az én főbb állomásaimat végigkísérik napjainkig. Így ami az első zenekarom volt a '60-as években, a Neoton együttes, a legendás Taurus együttes, majd a Korál és a szóló dolgaim következnek." "Külön érdekesség, hogy mivel nagyon passzol a szimfonikus hangzás ezekhez a dalokhoz, ezért rendhagyó módon a színpad megosztva teret ad egy hagyományos rockzenekarnak, valamint lesz egy 100 tagú szimfonikus zenekar és ezek váltakoznak egymással." - tette hozzá Fecó.

A "Csak az évek múltak el, a többi nem" munkacímű, a teljes eddigi életművet átfogó válogatásalbum felvonultatja Fecó legnagyobb slágereit, de számos új felvétel is készül az anyag kapcsán. Fecó februárban már rögzítette is Oláh Ibolyával a "Kölykök a hátsó udvarból" című Korál-dalt. A másik, már készülő új felvétel a Deák Bill Gyulával közösen előadott "A másik oldalon" lesz.

Forrás: music.hu

Facebook

Balázs Fecó lemezei

Balázs Fecó és a Korál - Legszebb dalaink
Balázs Fecó - Unplugged (In the Globe Royal)
Magna Cum Laude - Gyulai Húszfeldolgozó
Korál - Amikor vége az utolsó dalnak is...