Neoton - Bolond város

Megjelenés éve: 
1971

A Bolond város a Neoton együttes 1971-ben megjelent első nagylemeze.

A Neoton 1965-ben a közgazdasági egyetem zenekaraként alakult. 1968-ban a Kell, hogy várj c. dalukkal megnyerték a Ki mit tud?-ot. A kezdetben slágerzenét játszó együttes, 1970-ben új tagokkal kiegészülve: Balázs Ferenc (orgona), Debreczeni Ferenc (dob), Galácz Lajos (ének - gitár), Pásztor László (gitár), Som Lajos (basszusgitár) stílust váltott.

A sikerekre való tekintettel, a Hanglemez gyár engedélyt adott nekik egy nagylemez elkészítésére, így a második vonal zenekarai közül 1970-ben egyedüliként készíthette el első hanglemezét, amely a Bolond város nevet kapta. Az együttes a lemezzel a progresszív irányba akart tovább lépni, azonban az album, a kísérletező stílusa miatt, egy slágerek nélküli gyűjteménnyé sikeredett, amely nem aratott osztatlan sikert. Az együttesnek még ez a felállása kijutott (ORI), Fekete-Afrikába (Nigéria, Ghána) koncertezni, mikor hazatértek Afrikából, több tag is kivált az együttesből, és ezzel lezárult a zenekar pályájának első szakasza.

Debreczeni Ferenc lett az Omega „új” dobosa (a reptéren az együttes tagjai már vártak rá), Som Lajos és Balázs Ferenc (Radics Bélával és Brunner Győzővel) megalapították Magyarország első hard rock együttesét a: Taurus Ex-T: 25 75 82-t. Som később a Piramisban, Balázs Fecó pedig a Korállal lett országosan elismert.

A Bolond város hivatalosan 1971-ben látott napvilágot a Qualiton gondozásában (Mono verzió), amelynek borítóján már a Pepita Label emblémája volt feltűntetve, de a lemezen mégis a Qualiton által ellátott címke volt látható. Később azonban a Pepita újra kiadta a lemez Stereo változatát, citromsárga és narancssárga Pepita címkével egyaránt. (Ez utóbbi változat lett az elterjedtebb, mivel több példány készült belőle, mint a Qualiton-ból) Szovjet exportra Глупый город címmel került.

Balázs Ferenc – orgona, vokál
Debreczeni Ferenc – dob, conga
Galácz Lajos – ének, ritmusgitár
Pásztor László – gitár, vokál, zeneszerző
Som Lajos – basszusgitár
S. Nagy István – szövegíró

1. Bolond város – 3:23
2. Oh, Napsugár – 2:53
3. Pardon, ez a kezem volt – 2:47
4. Sárga lámpák – 3:00
5. Dal a magányról – 2:43
6. Nehéz fiúk – 4:10
7. Vándorút – 3:10
8. A Ház – 4:36
9. Megered az ég – 2:47
10. Fények a távolban – 3:34
11. Láttam én egy Osztrigát – 3:26
12. Gyere álom – 7:18

Facebook

Balázs Fecó lemezei

Balázs Fecó és a Korál - Legszebb dalaink
Balázs Fecó - Unplugged (In the Globe Royal)
Magna Cum Laude - Gyulai Húszfeldolgozó
Korál - Amikor vége az utolsó dalnak is...