Som - Závodi - Száz év zene - Szerzői album

Megjelenés éve: 
1997
Száz év zene - Szerzői album

Nagyon izgalmas album! A lemez története ott kezdődik, hogy első körben egy Závodi szólóalbumot terveztek kiadni, ebbe a projectbe került be időközben Som Lajos.

Minthogy mindketten 1947-ben születtek, kettejük 1997-es életkora a 100 év. Ezen kiváló ötlet apropóján született egy kvázi best of ön-tribute album.

Igazi "all stars" album. A dalokat vendégsztárok énekelték fel.

Mindjárt az elsőt, A becsületet Tunyó. Vele ekkoriban Závodi már együtt játszott a TRB-ben, sőt koncerten ezt a dalt nyomták is. Nyilván Zeffer billentyűzik. Itt nincs sok flik-flak, ez a dal nem tűri a sok okoskodást, maximum modernebbül szól ez a verzió, mint az 1976-os. Tunyó erősen, karcosan énekel.

A Ha volna két életem a Becsülettel szemben már jobban "meg van dolgozva". Izgalmas énekesválasztás a régi Taurus-os társ, Balázs Fecó szerepeltetése. Ezt még megfejelik azzal, hogy Bill is szerepel a dalban. Aztán megjelenik Rudán Joe is egy versszakra és refrénre. Neki sok minden jól áll, ez is. Érdekesen megváltoztatták a felvezetést az eredeti stúdióverzióhoz képest, így izgalmasabb.

A Csak néhány jó szó Gallai és Zeffer duettje. Dobokon vélhetőleg Donászy Tibi játszik, dinamikusabb, mint Köves volt anno.

A szerelem ördöge parádés Török Ádi fuvolájával. Tiszta Jethro Tull. Nem is szokott ebben a stílusban fuvolázni Ádi. Ének: Takáts Tomi. 1981-ben volt róla szó, hogy ő lesz Révész kiválása után az új Piramis-énekes, aztán ez nem jött össze, mindenesetre jó ötlet volt. Tomi nem próbálja utánozni Révészt, és ez nagyon rendjén van. Megmutatja, mit gondol a dalról. Tempójában jobb húzása van a dalnak, mint az eredetinek. Kicsit döngölősebb, de jól gurul. A dal középrészében egy nagyon jó fuvolaszóló után egy újszerű gitártéma is felcsendül, az is ügyes, továbbá érdekes szintetizátorfutamokat is beújítottak.

A Kóbor angyal-t Bill énekli, ez a neki való dal.

A dal-t Takáts Tomi énekli. Az Emelj fel a szívedig is modernizált. Érdekes, de nem jobb, mint az eredeti. Rudán Joe énekli.

És még egy líra a végére, Kívánj igazi ünnepet. Itt mindenki énekel. Takáts-Gallai duettel kezdődik, majd jön Joe, Fecó, Bill. És egyszercsak felcsendül Pataky Attila pár sor erejéig. És jön Tunyó, majd egy gyerekkórus. Jó finálé.

"A számunkra legacélosabbnak tartott nyolc dalt választottuk ki erre az albumra. Olyan nóták ezek, amelyek nem csupán ágyból, szívből, de lélekből is szólnak. A mai kor kívánalmainak megfelelőek a dalok, és az énekesek is hozzáadják saját karakterüket, ami által még pikánsabb lett az új anyag.

Az előadók vagy részesei voltak koruknál fogva a Piramis történetnek, vagy épp ezeken a nótákon nőttek fel, hiszen a dalok már részei a magyar rock- történelemnek. A 92-es koncertek bizonyították, hogy nem poros ez a muzsika, akár száz év múlva is lesz olyan dal, ami nem tűnik majd elavultnak.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy számunkra a Piramis hét esztendeje olyan szellemi táptalaj, amelyből a mai napig tudunk megérteni, sőt, a következő zenei anyagunk elkészítéséhez is stabil bázist nyújt. Már nem egy generációt érintett meg a Piramis és abban biztosak vagyunk, hogy a következő nemzedékek is felfedezik maguk számára azokat az értékeket. amelyekre főleg a mai világban feltétlenül szűk ég van a minden- napi túléléshez..." (Som Lajos, Závodi János)

Závodi János - gitár
Som Lajos - bass

Gallai Péter - ének, billentyű
Balázs Fecó - ének, billentű
Pataky Attila - ének
Deák Bill Gyula - ének
Rudán Joe - ének
Takáts Tamás - ének
Tunyogi Péter - ének
Török Ádám - fuvola
Kékesi László - bass
Póka Egon - bass
Köves Miklós - dobok
Donászy Tibor - dobok
Németh Ferenc - percussion
Zeffer András - billentyű

1. A becsület (Závodi-S.Nagy)
2. Ha volna két életem (Som-Horváth)
3. Csak néhány jó szó (Som-Horváth)
4. A szerelem ördöge (Závodi-Horváth)
5. Kóbor angyal (Závodi-Horváth)
6. A dal (Som-Horváth)
7. Emelj fel a szívedig (Závodi-Horváth)
8. Kívánj igazi ünnepet (Som-Horváth)

Facebook

Balázs Fecó lemezei

Balázs Fecó és a Korál - Legszebb dalaink
Balázs Fecó - Unplugged (In the Globe Royal)
Magna Cum Laude - Gyulai Húszfeldolgozó
Korál - Amikor vége az utolsó dalnak is...