Biográfia

Már a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tagja volt az iskola zenekarának. 1967-ben a Neoton együttes tagjaként kezdett. 1972-ben Som Lajossal kivált a zenekarból, és megalapították az első magyar hard-rock zenekart, a Taurus XT-t, amely 1974-ben felbomlott. Ezután Balázs Fecó két évet külföldön dolgozott.

Hazatérte után, 1976-ban Koncz Zsuzsa kísérőzenekarához került, majd 1978-ban, erre az együttesre építve megalapította a Korál együttest. Balázs Ferenc alakította újjá és önálló együttessé. 1978-ban volt a bemutatkozó koncertjük a Budai Ifjúsági Parkban, de ekkorra már csak az alapító, Balázs Fecó maradt meg a régiek közül. Új tagja lett a zenekarnak Fischer László és Scholler Zsolt, akit Fekete Tibor váltott fel 1983-ban. 1978-ban Pados Zoltán, 1979-ben Papp Tamás dobolt, ot 1980-tól Dorozsmai váltotta fel. A hard-rock stílus dallamosabb változatát játszották. Felléptek Bulgáriában, Szovjetunióban és Jugoszláviában. Az 1981-es táncdalfesztiválon a "Homok a szélben" című dalukkal óriási sikert arattak. Öt éves születésnapjuk megünneplésére a Kisstadionban került sor, ahol fellépett még az East és 100 Folk Celsius együttes. 1979-1984 között egymás után hatszor az év legjobb billentyűsének választották. 1986-ban a Korál feloszlott.

1986-tól Fecó szólókarrierbe kezdett. Filmzenéket komponált: Gondviselés, Laura, Vakvilágban, A pókok, Nyolc évszak. Belefogott a romos sitkei kápolna felújításába, létrehozta a Sitkei Kápolna Kulturális Egyesületet, amelynek elnöke is lett, koncerteket rendeztek, és a bevételekbol állták a felújítás költségeit; a teljes rekonstrukció 1991-ben fejeződött be. 1987-ben EMeRTon-díjat kapott. 1988-ban "Kofalak leomlanak" címmel oratóriumot írt. Szintén ebben az évben az Interpop Fesztivál zeneszerzői díját kapta az oratóriumért és a Hölgyeim elég volt című színházi darab zenéjéért.

1996-ban unplugged koncertet adott. 1997-ben 12 év után újra összeállt a Korál együttes, és egy koncertet adtak a Kisstadionban, amely elnyerte az év koncertje címet (EMeRTon-díj). 1998-ban Liszt-díjat kapott és koncertezett a Budapest Sportcsarnokban, ahol "Újjászületés" című, szintén 1998-ban megjelent lemezét mutatta be. 1999-ben jelent meg Évszakok című könyve, valamint a Huszka Jeno-életműdíjat is ez évben kapta.

2000 tavaszán jelent meg új nagylemeze, a Csönd éve. 3 korábbi nagylemezét tükrözi, amelyek nem jutottak el a médiába. Az egyik lemez az 1990-ben készült "Gyertyák a téren" című, a másik 1993-ban "Balázs Ferenc és a Korál" címen jelent meg, illetve ugyanebben az évben adták ki Balázs Fecó szerzői lemezét, amelyen más előadóknak írt szerzeményei találhatók. Az új lemez ennek a három lemeznek a gyűjteményes válogatása, és érdekessége még, hogy Balázs Fecó duettet énekel Keresztes Ildikóval. A közösen előadott "A csönd éve" című dal Balázs Fecó egy 1986-ban írott szerzeménye, amelyet Szekeres Tamás újonnan hangszerelt.

Facebook

Balázs Fecó lemezei

Balázs Fecó és a Korál - Legszebb dalaink
Balázs Fecó - Unplugged (In the Globe Royal)
Magna Cum Laude - Gyulai Húszfeldolgozó
Korál - Amikor vége az utolsó dalnak is...