Balázs Fecó és a Korál - Legszebb dalaink
Balázs Fecó végső gondolatai is a zene körül forogtak, utolsó üzenetében arra kérte barátját, Dorozsmai Pétert, hogy fejezze be a lemezét - aki ennek eleget is tett.
"Egyik este felhívott, hogy pár napja pozitív lett a koronavírus-tesztje, de nincsenek tünetei, nincs nagy baj. Hiába volt a legjobb kezekben, a legjobb orvosoknál és kapta az elérhető legjobb terápiás kezelést, a vírus erősebb volt"- mondta Dorozsmai, majd hozzátette, hogy minden egyes hívásnál összerezdült, amióta zenésztársa kórházban volt. Amíg nem került intenzívre tudott vele beszélni, és nagyon szerette volna legyőzni a betegséget. "Azt mondta, hogy várjunk a keveréssel, amíg nem jön ki, és felénekli a hiányzó dalokat."
Balázs Fecót akkor is a lemez sorsa érdekelte a legjobban, amikor a halálos ágyán feküdt: "Amikor kérdeztem, hogy tudok-e bármiben is segíteni, akár a családjának is, csak annyit üzent, hogy ne törődjek semmivel, csináljam meg az élete lemezét..." - mesélte Dorozsmai. Majd kitért arra is, hogy 2 évvel ezelőtt, egy Arénában tartott koncert után döntötték el, hogy felveszik a legszebb Korál- és Balázs Fecó-dalokat. Az elhunyt zenésznek szívügye volt a lemez.
Korál:
Balázs Fecó - ének, Hammond, billentyűs hangszerek
Dorozsmai Péter - dobok, ütőhangszerek
Fekete Tibor Samu - basszusgitár
Fischer László - gitár
Közreműködők:
Kontor Tamás - ének (II.7, 9), vokál és gitár
Sipeki Zoltán "Pipi" - gitár
Binder Norbert - zongora, Hammond, Moog
Veress Mónika "Nika" - ének (I.4, II. 7,9), vokál
Heincz Gábor "Biga" - ének ( II.6)
Szimfonikus zenekar:
Hungarian Studio Orchestra
Bujtor Balázs - koncertmester
Nagyzenekari hangszerelés:
Sebestyén Áron
Pejtsik Péter (I. 14,15 )
Hangfelvétel:
Dorozsmai Péter, Dorozsmai Gergő, Kontor Tamás, Kurina Tamás
Mix, mastering:
Dorozsmai Péter - Tom-Tom Stúdió
Producer:
Dorozsmai Péter
Tom-Tom Records
CD 1
1. Ugye nem hiszed el (Balázs F. - Horváth A.)
2. A szeretet koldusai (Fischer L. - Horváth A.)
3. Amikor mellettem vagy (Balázs F. - Horváth A.)
4. Ártatlan varázsló (Dorozsmai P. - Márkus J.)
5. Tékozló fiú (Fischer L. - Horváth A.)
6. Kergesd el a felhőt a házamról (Balázs F. - Horváth A.)
7. Évszakok (Balázs F. - Horváth A.)
8. Egy angyal szólt (Dorozsmai P.)
9. Mindig úgy ölelj (Balázs F. - Horváth A.)
10. Maradj velem (Balázs F. - Horváth A.)
11. A csönd éve volt (Balázs F. - Horváth A.)
12. Hazafelé (Balázs F. - Rusz L.)
13. Kevés voltam neked (Balázs F. - Horváth A.)
14. Korál szimfonikus mix
A kőfalak leomlanak (Balázs F., Brunner Gy. - Horváth A.)
Anyám, vigasztalj engem (Balázs F. - Horváth A.)
A lány, akire szerelemmel nézhetek (Balázs F., Brunner Gy. - Horváth A.)
Amit nem mondhattam el (Balázs F. - Horváth A.)
15. Homok a szélben (Balázs F. - Horváth A.)
16. Ne állj meg soha (Fischer L. - Horváth A.)
CD 2
17. Gyertyák a téren (Balázs F. - Horváth A.)
18. Átok van velünk (Balázs F. - Horváth A.)
19. Érints meg (Balázs F. - Horváth A.)
20. Új név a régi ház falán (Balázs F. - Horváth A.)
21. Nappali altató (Balázs F. - Horváth A.)
22. Ahogy nézett (Fekete T. - Horváth A.)
23.Tükör által homályosan (Fischer L. - Horváth A.)
24. Cirkusz (Balázs F. - Horváth A.)
25. Idegen (Balázs F. - Horváth A.)
26. Számíts rám (Balázs F. - Horváth A.)
27. R.I.P. (Balázs F. - Horváth A.)
28. Túl az első éjszakán (Balázs F. - Horváth A.)
Extra DVD - Budapest Sportaréna koncert 2018.05.05.
1. Ugye nem hiszed el
2. Hangoddal ébreszt a szél
3. Van egy őszinte dal
4. Tudom, én is megnyugodnék
5. Anyám, vigasztalj engem
6. Fekete bárány
7. A másik oldalon
8. Évszakok
9. Gyertyák a téren
10. A csönd éve volt
11. Érints meg
12. Kölykök a hátsóudvarból
13. A kőfalak leomlanak
14. Tékozló fiú
15. A szeretet koldusai
16. Kergesd el a felhőt a házamról
17. Amit nem mondhattam el
18. Kevés voltam neked
19. Homok a szélben
20. Ne állj meg soha
21. Maradj velem
22. Hazafelé
23. Válaszra várva